League of Legends

Tényleg per lesz belőle! Hivatalos kártérítési keresetet nyújtottak be a Riot ellen, a vád nemi diszkrimináció


Az elmaradt bérkülönbségek, az őket ért sérülések és egyéb hátrányos megkülönböztetések jóvátételét követelik.

Egy jelenlegi és egy korábbi női Riot dolgozó hivatalos keresetet nyújtott be Kalifornia Állam Fellebbviteli Bíróságához. A két felperes a néhány hónapja kirobbant nem megkülönböztetési vádak kapcsán szeretne elégtételt venni a cégen.

A botrány augusztus elején robbant, amikor is több egykori női dolgozó is betámadta a Riot Games-t.

Nőgyűlölettel és szexuális zaklatással vádolták a céget, akik kivizsgálást ígértek.

Úgy tűnik azonban hogy a sértettek nem elégedtek meg ennyivel, most ugyanis már a Fellebbviteli Bíróságnál tartanak. Első sorban az elmaradt előléptetéseket és a nőket ért szexuális bántalmazásokat kérik számon.

“A Riot Games több női dolgozójához hasonlóan a felperesektől is megtagadták az egyenlő fizetést és az előrelépés lehetőségét. Csak azért, mert nők. Továbbá munkahelyi körülményeiket megnehezítette és negatívan befolyásolta a folyamatos szexuális zaklatás, illetlen viselkedés és a velük szembeni előítéletek. Vagyis az az ellenséges légkör, ami a Riotnál a női dolgozók irányába tapasztalható.” – áll a vádiratban.

A követelés szerint követelik a Rioton a negatív megkülönböztetés miatt elmaradt bérkülönbségeket. Emellett az őket ért lelki sérülések és egyéb hátrányos helyzetek jóvátételét is pénzbeli kártérítésben követelik.

Az egyéni elvárások mellett azonban egy magasabb célt is kitűzött maga elé a két felperes.

Szeretnének társult pert csinálni az ügyből.

Vagyis kollektív igényérvényesítést, ahol bár csak ketten indították a pert, minden korábbi és jelenlegi dolgozónak kiharcolják a kártérítést. Ha tehát nyernek a bíróságon, a Riot Games a per után minden női dolgozónak köteles lenne kifizetni a kártérítés mértékét, aki keresetet nyújt be, erre az ítéletre hivatkozva.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva