Fortnite

A Mounted Turret úgy felesleges, ahogy van – Már megérkezett a harmadik nerf, felkészül a negyedik!


Újabb hotfix érkezett a Mounted Turretre. Ideje lenne eldönteni, hogy mi a terv a tárggyal.

Az a jó mostanában a Fortnite: Battle Royale-ban, hogy gyakorlatilag értelmetlen bővítésekkel tolják tele a fejlesztők. Vagyis igen, szinte semmi sem jó mostanában.

Egy héttel ezelőtt megérkezett a játék eddigi legidegesítőbb és legkevésbé várt bővítése, a Mounted Turret, amit valami megmagyarázhatatlan oknál fogva Trapnek készítettek a fejlesztők, így még csak Inventory Slotot sem kell pazarolnunk arra, hogy egy gépágyút magunknál tarthassunk. S mivel a Fortnite nem rendelkezik teszt szerverrel, egyértelműen túltolta az Epic a tárgy statjait megjelenéskor.

Ismét sikerült előre gondolkodni – Két napon belül a második nerf érkezett a Mounted Turretre

Az Epic egyik vezető fejlesztője, Eric Williamson Twitter fiókján keresztül jelentette be, olyan sikeres munkát végeztek a tárggyal, hogy már érkezett is egy újabb nerf, elvégre így kell ezt csinálni. Élesíteni egy tárgyat, majd pedig heteken keresztül finomhangolni. Bár ne legyünk kritikusak, a dinamitok egy fokkal jobb helyzetben érkeztek tegnap, a játékosoknak gyakorlatilag idejük sem volt kipróbálni az új tárgyat, máris rendszerhibát okoztak, így nem egész 50 perccel a hivatalos megjelenés után ki is kellett venni a őket…

 

A soron következő, lassan már számozatlan hotfix a Mounted Turret túlmelegedésén, valamint fejlövésbónuszán változtatott. Eddig a fél lobby-t képesek voltunk végiglőni a tárggyal mire túlmelegedett a gépezet, ezt a folyamatot valamivel felgyorsították. A fejesek pedig egyszerűen kevesebbet sebeznek mostantól, ezzel legalább egy kis esélyt adva az ellenfeleknek arra, hogy ellenakcióba kezdjenek.

  • Túlmelegedés
    • 10 másodperc helyett 6 másodperc alatt fog túlmelegedni a Turret.
  • Fejlövés
    • Kétszeres szorzó helyett, majd csak másfeles szorzót fog kapni a fejsebzés.

Ami viszont hab a tortán, hogy a v6.31-es ciklusban érkezik még egy módosítás a Mounted Turretre. Erről már tudni egy ideje, hogy fejlesztés alatt áll, jelenleg isteni segítség kell ahhoz, hogy valakit kilőjünk az ágyúk mögül, a következő frissítés ezen kíván változtatni.

Az elmúlt két hét tehát egyáltalán nem nevezhető az Epic Games heteinek, reméljük összeszedi magát a kiadó és a közeljövőben hoznak egy-két olyan reformot, ami visszahozza a Fortnite régi hírnevét.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva