Hearthstone

Feltámadt a Warrior, a Druid a süllyesztőben, a Hunter új rekorder: íme az első számok a nerfek után


Ilyen hatása volt a friss Hearthstone nerfeknek.

Szerda este futott be a legutóbbi Hearthstone patch, melyben meglepetésre öt lapot is nerfelt a Blizzard, ami mondani sem kell, igen komoly hatással volt a metára. A Wild Growth, a Nourish, a Leeching Poison, a Saronite Chain Gang és a Level Up! kapták meg a gyengítést a fejlesztőktől.

Hogy miként változott a meta az említett módosítások hatására? Most már ezzel kapcsolatosan is tudunk konkrétumokat mondani, megérkeztek ugyanis az első számok a HSReplay-től. Nézzük az adatokat!

A nerfek két nagy nyertese – ahogyan arra előzetesen is lehetett számítani – a Hunter és a Warrior lettek. Előbbi persze már eddig is jól teljesített, most azonban más a vezetést is átvette a winrate-listán. Utóbbi pedig hatalmasat lépett előre, hiszen a sor legvégéről jött fel a második helyre. A Paladin egyelőre viszonylag jól tűri a változásokat: a gyengülés vitathatatlan, ugyanakkor jól látszik, hogy a többi Paladin-variáns sem reménytelen az Odd Paladin kiesésével.

Az egyes class-ok összesített győzelmi aránya

  1. Hunter – 52.4%
  2. Warrior – 51.5%
  3. Paladin – 51.5%
  4. Shaman – 49.7%
  5. Rogue – 49.3%
  6. Warlock – 48.4%
  7. Priest – 48.4%
  8. Mage – 47.7%
  9. Druid – 43.8%

A népszerűségi rangsorban egészen elképesztő magasságokba ért a Hunter: a használt paklik több mint 31 százaléka (!) ehhez a class-hoz tartozik, ami a HSReplay szerint a legmagasabb, amit valaha mértek ilyen tekintetben. A nagy vesztes itt is a Druid, amely brutális mélységekbe zuhant, alig több mint 3 százalék feletti aránnyal.

Az egyes class-ok használati aránya

  1. Hunter – 31.6%
  2. Warlock – 13.2%
  3. Rogue – 12.2%
  4. Priest – 11.8%
  5. Mage – 9.7%
  6. Paladin – 9.0%
  7. Warrior – 5.2%
  8. Shaman – 4.1%
  9. Druid – 3.2%

(A statisztikák 303 ezer Rank 4 és Legend közötti meccs alapján készültek.)

Az első másfél nap alapján tehát azt mondhatjuk, hogy a Hunter kihagyása a nerfcsomagból erősen megkérdőjelezhető döntés volt, hiszen a Rastakhan megjelenése után beköszöntött “Hunterstone”-hatás mostanra még erősebbé vált. Meglátjuk, hogy a következő hetekben ez mérséklődik-e az esetleges ellenpaklik felbukkanásával, vagy egy soha nem látott domináns korszak veszi ezzel kezdetét.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva