Fortnite

Tegnap még ötlet, jövőhéten valóság? – Az Epic Games hivatalosan bejelentette, érkezik a Cozy Campfire buff


Újabb közösségi ötlet inspirálta újítás érkezik hamarosan!

A közösségi ötletek mindig is nagy figyelmet kaptak, mind a többi játékostól, mind pedig az Epic Games-től. A játékosok azért követték nagyobb figyelemmel a játékostársak ötleteléseit, mert az Epic előszeretettel merít a saját játékosközösségének tervei közül. Így kerültek be anno az almák a játékba, mint fogyasztható tárgyak, vagy a FAMAS, de még a Scoped Revolver is először egy ötletként jelent meg, aztán jött csak a hivatalos bejelentés.

Egészségügyi reform: medical box koncepcióval és campfire buffal vinné véghez programját a közösség

Éppen a tegnapi nap folyamán írtunk egy “egészségügyi reformról”, amiben két darab közösségi ötletet emeltünk ki. Az egyik egy egészségügyi csomag, ami úgy működne, mint az Ammo Boxok, a másik pedig egy Cozy Campfire buff, ami kicsivel több értelmet adna a tábortűznek. A közösség úgy képzelte el a Campfire buffot, hogy lényegében egy AOE (Area of Effect) Slurppé tennék, vagyis ha feltöltötte a játékosok életét a tárgy, de még tart néhány másodpercig, akkor azt már pajzsból töltené a játékosoknak.

Reddit

Nos, még ha nem is ad majd pajzsot a tárgy, az Epic Games hivatalosan bejelentette, a közeljövőben érkezik a Cozy Campfire buff, egészen pontosan kap egy teljesen új felhasználási módot! Epic Rook beszélt minderről a Redditen, elmondta, szeretnének több lehetőséget adni a játékosoknak arra, hogy egy szorultabb helyzetből visszaküzdjék magukat, így úgy döntöttek, a jövőben nem csak a tárgyként talált tábortüzeket fogjuk tudni használni.

Reddit – Epic Games

A jelenlegi Cozy Campfire tárgy változatlan lesz, a csapda tárhelyünkbe fog landolni és oda visszük majd, ahova csak akarjuk. Viszont a Battle Royale sziget tele van tábortüzekkel, amik jelenleg csak színesítik a környezetet. Ezekkel a tábortüzekkel hamarosan interakcióba léphetünk, ekkor meggyújtjuk őket és 25 másodpercig élvezhetjük a Cozy Campfire hatást. Mindez 25 másodpercig tart, ezek után pedig kiég a tábortűz, használhatatlanná téve másoknak.

Őszintén szólva ez egy kiváló újítás, amiből szívesebben látnánk többet a jövőben, így ugyanis tényleg kap egy pluszt a “túlélő hatás”, elvégre a környezetünket is egyre sűrűbben használhatjuk arra, hogy versenyben maradjunk. Gombák, almák, tábortüzek, ilyesmire van szükség, nem Boom Boxra!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva