Counter Strike

Az év első versenyén rögtön döntőbe jutottak DeadFox-ék, ott azonban már csúnyán kikaptak


A magyar játékosnak ugyan nem ez volt élete versenye, de HObbit beépítése nagyon szépen halad.

A HellRaisers meghívottként érkezett a WePlay! Lock and Load online versenyére, ez volt DeadFox-ék első tornája 2019-ben. Egész januárban a pihenés és a felkészülés zajlott a csapatnál, itt mutatták meg először, hogyan sikerült a téli alapozás.

Tavasszal ugyanis beindul az élet a HR-nél, a Majoron legendákként indulnak, és az ESL Pro League-ben is helyt kell állniuk.

De vissza a mostani versenyhez, az 50 000 dolláros online tornán szép rajtot vettek. 2:0-ra verték a FURIA és a BIG ötösét is, akik mindketten Major csapatnak számítanak. Ezzel a meneteléssel döntőig jutott a HR, ott azonban az egyre jobb formába lendülő Vitality már túl nagy falatnak bizonyult.

NBK ezúttal még a csapat sztárjátékosánál, ZywOo-nál is magasabban szárnyalt, és irányító létére a döntő MVP-je lett. Hogy mennyire nem volt esélye a HR-nek ezen a meccsen, azt tökéletesen megmutatja a játékosok egyéni statisztikája.

A Vitality legrosszabb eredményét apEX hozta 1.04-es ratinggel, de a HR legjobbja ANGE1 csak 1.01-ig jutott.

Évkezdésnek tökéletes eredmény a franciáktól, akik szintén ezerrel készülnek a Major csoportkörre. De nem rossz ez a HR szempontjából sem, ráadásul még 4 millió forint zsebpénz is becsúszott a második helyért. HObbit beépítése szépe zajlik, mindenki megtalálta mostanra a helyét CT-ben is, Terror oldalon pedig szintén jól mozognak a tagok. DeadFox-nak nem ez volt élete versenye, de szép megmozdulásokban azért nem volt hiány:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva