Hivatalos: DeadFox kispadra került, oskar a HellRaisers-be igazolt
A sztár AWP-s mellett új edző is érkezett.
Az év első versenyén rögtön döntőbe jutottak DeadFox-ék, ott azonban már csúnyán kikaptak
A magyar játékosnak ugyan nem ez volt élete versenye, de HObbit beépítése nagyon szépen halad.
Ebből még simán lehet továbbjutás! HellRaisers vs. svéd elit – 3:1
Az ESL Pro League hajrájába jó eredménnyel fordult a HellRaisers, idén is meglehet a LAN döntő DeadFox-éknak.
“Ugyanaz, mint TACO és az SK esete” – Nemzetközi visszhangok DeadFox kirohanása után
A HellRaisers magyar játékosának nyílt levelét rengetegen véleményezték a Redditen, egyértelműen DeadFox mögé állt a közösség.
Ennek már ideje volt – DeadFox végre beolvasott a magyar hatereknek
A magyar játékos a közösségi médián keresztül üzent az őt feleslegesen bíráló honfitársaknak.
A Virtus.pro után az NRG már túl nagy falat volt a HellRaisers-nek
A 250 000 dolláros sanghaji tornán hamar megjött az első pofon, a beugróval játszó HR-nek.
2:0, 2:0, 2:0! A HellRaisers három sima győzelemmel jutott ki a CIS Minorra
Eddig az európai selejtezőkön indultak, de a FACEIT Majorra a CIS régióból próbál lekvalizni a HellRaisers. Az első akadályt nagyon könnyen vették.