Fifa

Pogba, James és Sterling is befért a hét csapatába a FIFA 19-ben


Az EA Sports bemutatta a Team of the Week 22-t.

Az előző héten igen komoly reflektorfényt kapott a Team of the Week a FIFA 19-ben, hiszen végre Cristiano Ronaldo is bekerült a keretbe, nekünk magyaroknak pedig ráadásul egy ennél is nagyobb hírrel is szolgált az EA Sports, hiszen Willi Orban személyében egy magyar játékos is In-Formot kapott. És hogy kik kapták a kitüntetést ezúttal? Most kiderül: jöjjön a TOTW 22 felhozatala!

Ahogyan arra számítani lehetett, Paul Pogba ott figyel a középpályán egy 90-es In-Formmal, amit a hétvégén szerzett duplájával érdemelt ki. De nem ő az egyetlen sztár a csapatban ezúttal sem, hiszen többek között James, Thiago Silva, Casemiro és Sterling is befért a kezdőbe legnagyobb nevek közül.

Az új In-Form kártyák szokás szerint szerda este 7 órától lesznek bonthatóak, így akinek valamelyik fenti játékosra fáj a foga, az ekkortól próbálkozhat a megszerzésükkel egy héten keresztül, legalábbis a pakkokból.

Alternatívaként pedig az idei évtől ott van természetesen a Weekend League is, hiszen akik legalább Silver 3 szintig jutnak a hétvégi ligában, azok választhatnak a teljesítményüktől függően egy vagy több játékost.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva