Tech

A memóriaárak rekord alacsonyra zuhantak – Most érdemes bevásárolni!


Eljött a memóriabővítés ideje! A Chrome böngésző legnagyobb örömére.

A PC építés sosem tartozott az olcsó mulatságok közé, de főleg az utóbbi időben nem, hiszen a videókártyák egyre drágábban mennek, viszont vannak olyan alkatrészek, amelyeknek az ára lefelé csökken. Fél éve jósolták meg az SSD-k és memóriamodulok árcsökkenését, ez szerencsére hazánkba is megérkezett. Míg egy éve 48 ezer forintot kellett leszurkolnunk egy minőségi G.SKILL AEGIS 16 GB-os RAM párért cserébe, addig mára ez az összeg csupán 27 ezer forintra csökkent.

A G.SKILL árdiagramja | Forrás: ipon.hu

Volt persze már rosszabb is a helyzet, 2017 októberében például 67 ezer forint felett ment a G.SKILL 16 GB-os memóriamodul, ami borzasztó magas a jelenlegi árakhoz képest, pedig a gyártók a jelenlegi árakon is termelnek profitot, épp ezért kíváncsian várjuk, hogy a kartellezésért kapnak-e majd valamilyen büntetést a későbbiekben. A Samsung, az SK Hynix és a Micron ellen indított eljárást a kínai kormány kartellgyanú miatt, 2018-ban pedig már “súlyos bizonyítékokat” találtak a gyártók ellen. A kivizsgálás még folyik, a memóriaárak viszont mágikus módon lejjebb mentek.

Jelenleg a 8 GB-os DDR4-es memóriamodulok 13 ezer forinttól kaphatóak, de érdemes minimum a 2660 Hz-es darabok közül válogatni. Ha pedig AMD processzorral rendelkezünk, akkor akár a 3000-3200 MHz-es modulok közül is érdemes szemezgetni.

Ezt olvastad már?

Akciófigyelő: Egy sziget, tele kalandokkal, ráadásul most mindezt ingyen!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva