Márciusban a verseny még izgalmasabb lett, mint valaha volt!
A Dota 2 már két hónapja átvette a vezetést, az előny pedig már-már behozhatatlannak tűnik. A PUBG játékosbázisa tovább csökkent, így már nem az első, hanem inkább a második helyért megy a harc, a CS:GO ugyanis elég jól szerepelt a hónapban. A Rainbow Six Siege továbbra is stabilan tartja magát, az 5. helyre viszont becsúszott a Warframe, ami a GTA V-öt letaszította az 5. helyről.
Top 5 Steames játék *
- Dota 2 – 417 millió óra
- PUBG – 293 millió óra
- CS:GO – 275 millió óra
- Rainbow Six Siege – 49 millió óra
- Warframe – 44 millió óra
*= A legtöbb eltöltött idő szerint
Counter-Strike: Global Offensive
A CS:GO továbbra is szárnyal, sőt úgy tűnik, hogy még mindig tud nőni. A februári hónap bár nem sikerült túl erősre, a március hozott némi felüdülést és közel 19 ezer játékos tért vissza a CS:GO-hoz. Az átlagos játékosok száma 390 ezer felett volt, egyidejűleg pedig maximum 680 ezren pörgették a CS-t. Azt gondoltuk volna, hogy az ingyenességnek köszönhetően egy idő múlva csökkenni fog a játékosbázis, ennek ellenére szépen tartja magát a játék a mai napig.
PLAYERUNKNOWN’S BATTLEGROUNDS
A szebb napokat is megélt PUBG-n a március sem igazán segített, pedig azt hittük, hogy a február után már nem lesz olyan vészes a helyzet. További 20 ezer játékossal lett kevesebb, azaz már csak 418 ezren játszottak átlagosan a szervereken, egyidejűleg pedig maximum 931 ezer játékossal rendelkezett a PUBG. Némi reménykedésre adhatna okot az új Season Pass bevezetése, de ezúttal már az sem vezeti a Steam eladási listáját, csupán az 5. helyen áll, szóval valamit ki kell találnia a PUBG Corp.-nak, igazából azon sem lepődnénk meg, ha az ingyenessé tétel mellett döntenének.
Rainbow Six Siege
Annak ellenére, hogy a Rainbow Six nem csupán a Steamen elérhető, így is kellemes játékosbázist tudhat magának a Valve platformján. A februári esés után viszont ezúttal is csökkent a játékosbázis 4,67%-kal. Így átlagosan 70 ezren voltak a szervereken, egyidejűleg pedig közel 135 ezer játékos játszott a Rainbow Six Siege-dzsel. A fő játékosbázis még mindig megvan, de valami komolyabb újítással lassan ideje lenne előrukkolnia a fejlesztőcsapatnak, ha ismét jobb eredményeket akarnak felmutatni.
Ring of Elysium
Nehéz kérdés, hogy a ROE saját magát csinálta ki vagy az Apex Legends játszott leginkább közre. A játékosok folyamatosan panaszkodnak az új pálya miatt, a fejlesztők viszont nem igazán állnak a helyzet magaslatán. Ez a számokon is nagyszerűen látszik, hiszen a játékosbázis már közel harmadára csökkent december óta. Átlagosan közel 11 ezren játszottak a ROE-val, egyidejűleg maximum pedig 23 ezer volt a játékosok száma.
Ezt olvastad már?
Egész hónapban ingyen lehet tolni a Call of Duty Blackoutot!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!