Hearthstone

Ezt mondták a magyar profik a közelgő nerfekről


FrischRuben, PenhaDani és zridex is kifejtette a véleményét a gyengítésekről.

Öt kártya is gyengítés kap hamarosan a Heartstone-ban, így nem meglepő, hogy jelenleg ez a legfőbb téma a játékosok körében. A jól ismert külföldi játékosok véleményét már olvashattátok korábbi cikkünkben, úgy gondoltuk azonban, hogy biztosan kíváncsiak vagytok arra is, mit gondolnak a magyarok a nerfekről. Megkérdeztünk hát három hazai versenyjátékost a témában: íme FrischRuben, PenhaDani és zridex véleménye.

Innervate

Kép: Blizzard

FrischRuben

Szokásos Blizzard nerfelés, a lapot teljesen játszhatatlanná tették. Annyit ér, mint egy Counterfeit Coin, amit a Druid nem akar egyik jelenlegi deckjében sem játszani. Jade Druidban nem lesz Innervate, az biztos, Aggróban sem valószínű, hogy játszva lesz. Nem tetszik ez a nerf, mert ha a Jade Druidot akarják gyengíteni, akkor inkább az Ultimate Infestationt kellett volna nerfelni, ami az Innervate-et OP-vá tette a deckben. A Jade Druid probléma gyökereit ezzel nem orvosolják, ahhoz az Infestationt kellett volna nerfelni, ez nem fogja kellő mértékben gyengíteni a paklit. Aggro Druidra nézve az Innervate nerf kicsit enyhíti majd az őrült kezdések arányát, pl. a szokásos Innervate into Bitterhide Hydra, Fledgling, vagy 1 dropok + Innervate into Power of the Wild vagy Lotus és hasonló játékok már nem lesznek elérhetők Aggro Druidban.

PenhaDani

A nerf, amit szinte mindenki örömmel várt, bár nem értek egyet a megvalósítás módjával. Két manakristály visszatöltése valószínűleg nem ölte volna meg a lapot, de így Malfurionnak túl sok jó lapja van ahhoz, hogy két coint játsszon a paklijában. Talán ha visszatér a Gadgetzan Auctioneer a Jade Druidba, akkor előkerül, de amíg létezik Ultimate Infestation, addig erre kevés esélyt látok. Érdekes, hogy ez a nerf inkább az agresszív Druidoknak fog fájni, ha a meta nem fog különösen gyorsulni, akkor a lassabb verziók továbbra is vígan rampelgetnek Innervate nélkül is.

zridex

Alapvetően tetszik, hogy nerfelték az Innervate-et, a kártya erősen limitálta a design space-t. Az viszont, ahogy nerfelték, az minden, csak nem kreatív.  Több, sokkal érdekesebb módja lett volna a nerfnek, elég elkapkodottnak tűnik. Jade Druidnak hatalmas veszteség, a decknek a gyengesége eddig is a tempo volt, most meg elvették tőle a tempó csaló kártyáját. Az, hogy úgy amblokk az egész játék stratégiája lelassul, le fogja jelentősen gyengíteni a decket. Azt, hogy mennyire, elég nehéz megmondani előre, de semmiképpen sem lesz OP, szerencsére.

Fiery War Axe

Kép: Blizzard

FrischRuben

Hatalmas nerf, a játék egyik legerősebb lapjáról van szó, ami képes volt megállítani mindenféle early game-et. 3 manáért a hatékonysága hatalmas mértékben le fog csökkenni. Nehezebben tud majd a Warrior elbánni a Murloc Paladin, Aggro Druid és egyéb boardcentrikus paklik early game-jével. Emiatt az Aggro Druid és Murloc Paladin erősödni fog a nerf után. Nem tetszik a nerf, mert ha a Pirate Warriort akarták nerfelni ezzel, akkor inkább Patches-t nerfeltem volna vagy a Bloodsail Cultistot.

PenhaDani

A Warrior paklik early game-jében hatalmas lyuk keletkezik az egy manával drágább Win Axe miatt, amit az agresszív verziók valószínűleg nem is fognak túlélni. Control vagy Fatigue Warriorok még talán eléldegélnek Armorsmith-ek, Slamek és Whirlwind + Sleep with the Fishes kombók mellett, de a sokak által rettegett Pirate Warriornak nagyon hiányozni fog a játék legjobb fegyvere. Nem biztos, hogy ez a legszerencsésebb nerf, egy 2 mana 2/2 valószínűleg egészségesebb megoldás lett volna ennél.

zridex

A Druid nerfek következményeképpen nem szeretnének Pirate Warrior metát megint, teljesen érthető módon. Pirate Warriorban talán a War Axe az egyetlen olyan kártya, aminek hiánya alapjaiban borítja meg a deck dinamikáját. A War Axe része a Warrior kaszt identitásnak, rengeteg Warrior lap e köré van balanszolva. Nem lehet tudni előre, hogy mennyire rosszul érinti ez a control, illetve combo oritentált Warri deckeket, de Pirate-okat nem hiszem, hogy fogunk látni egy jó darabig.

Hex

Kép: Blizzard

FrischRuben

Teljesen érthetetlen és szükségtelen nerf, a lappal az ég világon semmi gond nem volt. Jó hard removal a Shamannak, 4 manáért is rendben lesz Control Shaman paklikban, de Midrange Shamanba – ha lesz még ilyen a metában, és valószínűsíthetően lesz – a Hex már nem fog bekerülni, maximum 1 példányban.

PenhaDani

A nerf, amit senki nem ért, hogy miért pont most történt meg. A standard rotáció óta szinte semmilyen Shaman pakliban nem jelent meg a lap, és amikor domináns része volt a metának, akkor sem számított OP-nak. Összességében egy erősségi szintre hozták a Polymorph-fal, tehát továbbra is egy oké lap marad Control Shaman paklikban, de nem értem, miért pont most volt szükség erre a változtatásra.

zridex

A legfurcsább nerf, a Control Shaman eddig se volt igazán játszható, de most sem igazán lesz az a Priest miatt. Amire tudok tippelni, hogy a jövőre való tekintettel, a következő kiegészítőnek megelőlegezve lett ez a nerf is bedobva a többi közé. Maga a lap nyilván nagyon erős volt, talán a legjobb removal a játékban.

Murloc Warleader

Kép: Blizzard

FrischRuben

Teljesen korrekt nerf, így kicsit egyszerűbb lesz megfékezni az early Murloc snowball effektet. A +2 attack miatt még mindig erős lap marad a Warleader a Murloc alapú deckekben, Murloc Paladinban mindig játszva lesz. Ha matchupokban gondolkodunk, akkor szerintem a Murloc Paladin erősödni fog a nerf után. Most ez egy kicsit furcsának tűnhet, hiszen éppen most kapott a deck egy elég jelentős gyengítést. Azonban a Fiery War Axe és a Spreading Plague lapok nerfelése következtében a Murloc Paladin erősödni fog. A Pirate Warriornak a Murloc Paladin egy elég jó matchup jelenleg (55% kb.), de a Fiery War Axe nerf miatt ez nagy mértékben változni fog. A Spreading Plague elég jól megtudta fogni a Murloc Paladin early game-jét, de 6 manáért már nem lesz annyira hatásos. Ezek miatt gondolom úgy, hogy a Murloc Paladin erősödni fog a nerf után, azonban ennek az erősödésnek a mértékét nehéz megmondani előre.

PenhaDani

Talán a legkorrektebb nerf a mostani patch-ben, a +1 HP buff elvesztése az esetek nagy részében nem lesz túl jelentős. Nyilván így nehezebb lesz körbejátszani Murloc palával az egyes tömegirtásokat, de a kis murloc-jaink feltrade-eltetését továbbra is remekül végzi majd kis zöld barátunk. Tehát továbbra is alap lap lesz minden murloc pakliban, azonban ez a nerf eléri hogy a Jade Druid kis visszaesésével ne a Murloc Pala vegye át a létra uralmát.

zridex

Jó change. Nem tette a kártyát játszhatatlanná, de azért még mindig elég jó és játszva lesz murloc orientált deckekben.

Spreading Plague

Kép: Blizzard

FrischRuben

Elég jól eltalált nerf, 6 manáért a lap még mindig játszható és véleményem szerint erős is marad Jade Druidban, 1 példány minimum helyet fog találni az új Jade Druid buildekben, mert 6 manáért még mindig egy erős defenzív lap marad. Csak nem lesz OP már, mint amikor 5 manába került.

PenhaDani

A Druid anti-aggro lapja – aminek meg se kellett volna születnie – ezentúl egy picit drágább lesz. Örülök, hogy rájöttek arra, hogy egy alapvetően a late game-et uraló koncepciónak nem szabad ilyen szinten erős, agresszív stratégiákat ellehetetlenítő lapokat adni, szerintem egy Ultimate Infestation nerf a Plague meghagyásával egyáltalán nem változtatott volna a helyzeten. Az Innervate nerffel együtt talán ez elegendő ahhoz, hogy ne legyen két darab kötelező minden lassabb Druid pakliba, de valószínűleg még látni fogjuk a lapot.

zridex

Brutálisan OP kártya. Aggro deckek ellen akár önmagában meg tudja nyerni a meccseket. Abszolút indokolt a nerf, sőt, talán még kevés is, de az Innervate nerffel párban valószínűleg elég a Druid áradat megállításában.

Extra gondolatok

Kép: Hearthstone Wiki

FrischRuben

  • Mi gyengül viszonylag nagyobb mértékben? Pirate Warrior.
  • Kis mértékben mi gyengülhet? Jade Druid, azonban így is top tier pakli marad, ebben biztos vagyok. Aggro Druid is gyengülhet, de nem a deck maga elsősorban, hanem a matchupok, amik jelen lesznek a nerf utáni metában. A Pirate Warrior és a Jade Druid nagy jelenléte kedvez az Aggro Druidnak, hiszen nagyon jó matchupokról van szó. Azonban a Pirate Warriorok és Jade Druidok száma csökkenni fog, főként a War Axe és Innervate nerfek következtében, ami nem jó az Aggro Druidra nézve. Valamint elveszíti az Innervate-et, ami kiváló volt Hydrával és Fledglinggel, vagy egyéb őrült kezdések kivitelezésében.
  • Mi erősödik viszonylag nagyobb mértékben? Priest, Warlock.
  • Mi erősödik kis mértékben? Murloc Paladin, egyrész a War Axe nerf miatt, ami miatt kevesebb Pirate Warrior lesz. Másrészt a Spreading Plague nerf is jó hatással van a Murloc Paladinra. Mivel kevesebb Pirate Warrior lesz a metában valószínűleg, ezért az Aggro Druidok száma is csökkeni fog, ami a Murloc Paladinnak 45% körüli matchup.

Összességében a nerfek rendben vannak, a meta kicsit át fog alakulni. A Priest most is nagyon erős, de a nerfek után brutális lesz, így a sírógépeknek megint be kell majd vásárolniuk zsebkendőből bőven, hiszen lesz olyan tényező, ami miatt lehet cry-olni szépen (Highlander Priest). A Control Warlock variánsok is erősödni fognak. A közhiedelemmel ellentétben a Hunter sajnos továbbra is szemét marad, játszhatatlan hulladék, hogy pontosítsuk. Ha a Blizzard célja a Jade Druid nerfelése volt, akkor ez sajnos nem jött össze. Top Tier pakli marad a Jade Druid nagyon nagy valószínűséggel az elkövetkezendő hosszú-hosszú időszakban.

PenhaDani

A nerfek leginkább az agresszív paklikat sújtották, így bár a fő cél a Druid balanszolása lett volna, a természetes countereinek nerfelése miatt továbbra is erős paklinak ígérkezik a Jade Druid. A patch nagy nyertese egyértelműen a Razakus Priest, ami az utóbbi hetekben a második legerősebb paklivá nőtte ki magát, és mivel Anduint egyáltalán nem érintették a változások, így könnyen a meta legtetején találhatja magát.

zridex

Azt lehet elmondani a nerfekről összeségében, hogy mindenképpen elkapkodottak és ötlettelenek, de nagyon is szükségesek. Sokan az Ultimate Infestationt emlegetik az első számú kártevőként, de ez a kártya relatív alacsony tempó a 10 manás sloton egy olyan deckben, aminek alapvetően is problémája van a tempóval. Le lehet nerfelni persze, de akkor meg simán visszaugranak a Druidok a Gadgetzan cycle variációra. Nem érzem azt, hogy ez lenne a legjobb módja a Druid nerfelésének, nem ez volt a probléma gyökere. A metát előre tényleg célszerűtlen saccolgatni, de ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy a Shadow Priest, a Fatigue Mage, a Quest Mage, az Aggro Druid és a Warlock előkelő helyen lesznek.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva