Counter Strike

Ha már az új Dust2-re se feszülnek rá, vége a világnak. Ennyi nem lesz elég, Valve


Az egyik legnépszerűbb pálya visszatérése nem hozott túl nagy áttörést. Ennél nagyobb dobás kell a kiadótól, hogy az emberek visszatérjenek a játékba.

Azt kár lenne tagadni, hogy Dust2 népszerűsége mindig is az egekben volt. Az új pálya megjelenése viszont korántsem váltott ki akkor lelkesedést, mint szerették volna. Ennek persze több oka is lehet:

Szinte mindegyik full jogos, főleg az utolsó! A régóta ígérgetett Source 2 motor, a Panorama UI vagy bármi, amivel még adós a Valve jobb lenne, mint egy béta fázisban érkező új Dust2. Ami annyira nem érdekel senkit, hogy hiába keres 10.000 ember egyszerre MM-et, az új Dust2-n horror várakozási idővel kell számolni.

Forrás: Imgur

A statisztikák is azt mutatják, hogy a megjelenés napján nem verte ki a plafont a játékosszám. Dust2 tehát egyelőre nem ültette gép elé fanokat a nagy visszatérés hírével.

Október 10-én kedden, mikor az új Dust2 még sehol nem volt, 538 813 játékos nyomta egy idejűleg. Két nappal később, az új map bejelentése után feljebb ment ugyan, de csak 567 534-re.

Ekkora szórás simán lehet egy hétfő és egy szerda között is, ehhez nem kell új Dust2! Az elmúlt 24 óra legmagasabb száma éppen ez volt egyébként a CS:GO életében, 567 534 ember egy időben.

A PUBG elmúlt 24 órájában ugyanez a szám 1 994 815. Új pálya és nagyobb update nélkül.

A Valve tehát jobban teszi, ha összeszedi magát és tényleg olyan dolgokkal rukkol elő, ami visszacsábítja az embereket! Jobb anticheat, Source 2 motor, Panorama UI és rendbe rakott hitbox!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva