Fortnite

Az anyák új módszere a Fortnite ellen: Sorban verik szét a gyerekeik eszközeit


Egyre elterjedtebb a gyerekeik eszközének szétverése a szülők között.

Korábban írtunk Kirstie Allsoppról, a brit TV sztárról, aki legutóbb azzal osztotta meg a közösséget, hogy széttörte a fia iPadjét a szeme láttára. Ahány ház, annyi szokás, szokták mondani, ez ebben az esetben egy elég egyedi eset volt, ez látszott abból is, hogy a híresség twitter fiókját megszállták a gyűlölködők, annyira, hogy Kirstie fel is függesztette azt. A közutálat ellenére sikeresnek bizonyult az iPad törés, ugyanis számos anya átvette ezt a módszert és hálásan megköszönték Kirstie-nek, hogy “felnyitotta a szemüket”.

Túl sok volt a Fortnite és a PUBG – A gyerekei előtt törte szét az iPadet, a szülők kiakadtak

Alice például arról számolt be, hogy az utóbbi másfél évben úgy érezte, hogy elveszítette a fiát, a 14 éves Luke-ot. A fiú korábban átlagos tinédzser volt, egész nap kint játszott a barátaival, biciklizett, fára mászott és rengeteget törődött a kutyájával. Aztán kapott egy PlayStation 4-et, megismerte a játékokat és teljesen más lett, mint korábban, amióta pedig megjelent a Fortnite, még rosszabb a helyzet a nő állítása szerint. Luke pedig alaposan bevásárolt V-Bucks-ból, ahogy az lenni szokott.

“Akkor jöttem rá, hogy valami nincs rendben, amikor levelet kaptam a banktól, ekkor láttam hogy nincs meg a jelzáloghitelre félretett pénzem, ami 700 font volt (255 ezer forint). Luke egymás után sorra rendelte a 60 fontos (22 ezer forint) kiegészítőket, ez látszott a számlán. Ekkor döntöttem, hogy elég volt. Próbáltam beszélni a bankkal, de ők nem tudtak segíteni, azt mondták, hogy beszéljek a Sony-val. Mivel nem találtam telefonszámot, ezért e-mailt írtam nekik, azóta sem érkezett válasz.”

Ezek után érthető módon elég ideges lett Alice, aki kitépte a helyéről a PS4-et, vizet engedett rá, majd a biztonság kedvéért szétzúzta egy kővel az egészet. Luke itt a korábbiaktól ellentétben azonnal tudta, hogy hibázott és vállalta a felelősséget, mivel kicsit túlszaladt a V-Bucks rendeléssel. A fiú elmondta, hogy csapdában érezte magát és csak a barátai előtt akart villogni, amit utólag megbánt. Alice elmondása szerint azóta visszakapta a fiát, Luke újra a régi és minden helyreállt.

A WC-be a telefonnal!

Carrie-Ann helyzete kicsit más, az ő fia is túl sokat játszott az anya állítása szerint, de az ő esetükben volt egy időbeosztása a fiúnak, amiben bele volt foglalva, hogy naponta hány órát tölthet játékkal. A fiú sokat könyörgött az anyának, hogy hagy játsszon még, ilyenkor pedig általában Carrie-Ann szíve megesett a fiún és engedte.

Carrie-Ann és a fia

Egy alkalommal viszont látta, hogy a telefonjával szórakozik a fia, aki tagadta, hogy játszana, persze hamar kiderült, hogy Fortnite-ozott. Ezek után a Samsung Galaxy ment is a WC-be. Az anya állítása szerint nagyon sokat jelentett ez a fiúnak, nem sokkal később pedig kapott egy új telefont, amikor látta, hogy megbánta tettét.

Van aki még nem merte megtenni.

Az 50 éves Anna Clark meglehetősen hamar meglepte a gyermekét egy iPaddel, a fiú mindössze 2 éves volt, azóta ezt tartja élete legrosszabb döntésének, ugyanis a 8 éves fia teljesen játékfüggő lett. Azóta két iPadje és egy Xbox-a van a srácnak, aki egyszerűen hanyatvágja magát és őrjöngésbe kezd, ha nem engedik játszani.

Anna Clark és a fia

Az Angry Birds-től kezdve a GTA-n át a Fortnite-ig mindennel játszott a fiú, de az anya a Fortnite miatt aggódik a leginkább, ugyanis itt nem lehet a játékot megállítani és a külvilágtól teljesen elszakad a fia emiatt. Anna úgy érzi, hogy megbukott szülőként, semmilyen ötlete nincs, amivel javítani tudna a helyzeten.

Hogy mi a tanulság?

A fenti esetek rámutatnak arra, hogy a hirtelen határozottság, ami a szülőktől jön, nagyban képes befolyásolni a “függőséget”. Azért mi óvatosabban dobálóznánk a függő fogalmával, ugyanis ha valaki épp játszani akar, mert ez kapcsolja ki, akkor az még  egyáltalán nem esik az említett függőség kategóriájába.  Amíg nincsenek fizikai jelei a függőségnek, nem is igazán beszélhetünk róla tényként. Egyszerű gyermeknevelési problémákkal küzd a szülők jelen generációja, akik a nevelés helyett kényelmesebbnek látták beültetni a gyerekeket a képernyők elé és most utólag több év után látják ennek a hatását. Lehet itt dobálni a sarat a Fortnite-ra, de nem az Epic adja a tippeket arra, hogy hogyan verjét át a gyerekek a hanyag szülőket, akik még csak meg sem tanították azt, hogy mi a pénz fogalma. Az eszközök szétverése pedig csak hab a tortán. Megtehetik, hisz az övék, de talán egy határozott fellépéssel is elérhetnének hasonló sikereket és akkor nem kellene szétverni a 150-200 ezres készülékeiket, amit később úgyis újra meg fognak vásárolni.

Forrás

Ezt láttad már?

A hét sztorija: Fegyelmezni próbálták, megfejelte az anyját a Fortnite miatt

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva