PUBG

“A fegyver balansz nagyszerű a PUBG-ben” – WackyJacky megdicsérte a fejlesztőket


WackyJacky még mindig kitart a PUBG mellett.

Az utóbbi időben egyre inkább elszabadultak az indulatok a PUBG közösségen belül. Láthatóan frusztráltak az emberek, főként a FIX PUBG kampány ‘vége’ miatt, emellett a havas pályáról sem kommunikált semmit jó ideje a PUBG Corp. WackyJacky egy kis pozitivitást akart épp emiatt csempészni az amúgy elég toxic közösség életébe, ezért elégedettségét fejezte ki a játék fegyvereivel kapcsolatban.

Szerinte mind a fegyverek kezelhetősége, ballisztikája, távcső melletti teljesítménye, továbbá a fegyverek sebzése is nagyon el vannak találva a PUBG-ben.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs min javítania a fejlesztőknek, de a fegyverekkel remek munkát végeztek a streamer szerint. Bár Wacky rengeteg órát töltött el a fegyverek analizálásával, de ennek ellenére nem feltétlenül értett mindenki egyet vele.

Véleményem szerint nem lehet ilyen általánosan megdicsérni az összes fegyvert, ugyanis van pár, amelyeken még mindig lenne mit faragni. Többek között a pisztolyok és a shotgunok azok, amelyeket nem igazán sikerült eltalálniuk a fejlesztőknek. Illetve egy red dottal igazán feleszerelhetnénk a Micro UZI-t, úgy egész használható lenne akár az egész játék során.

A PUBG Corp. közösségi menedzsere, Hawkinz megköszönte a dicsérő szavakat és elárulta azt is, hogy azért sikerült ilyen patentül beállítani a fegyvereket, mivel volt két fps veterán a csapatukban, aki elég jól átlátta a dolgokat a fegyverek kapcsán. Ez a két illető nem más, mint tooner és smookie .

Ti elégedettek vagytok a fegyverekkel?

Ezt olvastad már?

Brendan Greene trollkodott egy jót Elon Muskkal, majd a PUBG rajongók darabokra szedték

Forrás

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva