Hearthstone

“A szabálysértés még nem csalás” – mindenki bevédte Apxvoidot a kizárás után


Pozitív reakciók a közösségtől az esetet követően.

Kisebb botránnyal ért véget a múlt hétvégi amerikai regionális Hearthstone-selejtező, az Americas Winter Playoffs, melyet követően a Blizzard hétfő este váratlanul bejelentette, hogy Apxvoidot kizárták a versenyből.

A Mage-specialistaként számon tartott streamer és versenyjátékos az egyik várható meccs kapcsán próbált meg segítséget kérni a játékbeli chaten belül, végül azonban lebukott, és mivel ez ellenkezik a szabályzattal, ezért kizárással sújtották. Mondani sem kell, Apxvoid nagyon csalódott és bánja, amit tett – nagyon maga alatt volt az esetet követően.

A jó hír az, hogy a többség nem ítélte el – sőt, a közösség lényegében egy emberként állt be Apxvoid mögé. Azzal ugyan sokan egyetértenek, hogy hibázott, a büntetés azonban többek szerint erős. Főleg azok után, hogy néhány hónappal ezelőtt a tajvani Hearthstone Global Games válogatottat szintén csak kizárással sújtották, pedig ott szándékos stream snipingról volt szó – külön szankció mégsem történt. Az akkori esettel ellentétben itt ráadásul semmiféle előnyszerzés nem történt.

“Szerintem egyértelmű különbség van aközött, hogy megszegsz egy szabályt, illetve hogy csalsz” – írja az egyik kommentátor, Admirable. “A csalás az, amikor úgy próbálod manipulálni a körülményeket, hogy előnyöd legyen belőle. A szankció maga fair, még ha kicsit szigorú is. De ez semmiképp sem csalás.”

Xixo úgy véli: nem hogy nem gáz, ami történt, de még csak nem is egyedülálló, amivel Apxvoid próbálkozott.

“Nem hinném, hogy a kizárás fair, ha még el sem kezdődött a meccs. Én is beszéltem már más játékosokkal a következő meccsemről a párosítás és a tényleges kezdés között.”

Az egyik legérdekesebb bejegyzést BoarControl tette ki, aki rávilágított néhány hiányosságra a Blizzard részéről is.

“Ez elég érdekes eset. Megszegte a szabályokat, amiért megkapta a megfelelő büntetést. De ha mélyebben is megvizsgáljuk a szabályzatot, akkor több probléma is látszódik.”

“Ha streamre kerülsz, akkor az azt jelenti, hogy spectate lehetőséggel kell játszanod. Ez egyben azzal is jár, hogy bárki beléphet hozzád és elkezdhet üzengetni. Ezért is kizárás járna? Velem többször előfordult már, hogy ki kellett rúgnom valakit spectate-ből meccs közben, hogy kivédjem ezt, ami nyilván eltereli az ember figyelmét is.”

“A játékosok alt+tabbal kiléphetnek és megnézhetik a decklistákat a meccsek között. Nagyon könnyű ilyenkor másokkal kommunikálni úgy, hogy az adminok ne vegyék észre. Sőt, a játékosoknál ott van a telefonjuk is, szóval elég annyit tenniük, hogy kimennek a mosdóba, ahol infót szerezhetnek bárkitől a következő meccsről.”

“Amire ki akarok lyukadni, az az, hogy nagyon könnyű ilyen módon infót szerezni lebukás nélkül. Ha már ennyire szigorú a büntetés, akkor azt hinnéd, hogy sokkal többet tesznek a szervezők azért, hogy kivédjék ezt.”

A támogató üzenetek szerencsére Apxvoidot is megnyugtatták, úgy tűnik tehát, hogy nem kell tartanunk az elvesztésétől.

“Nem így terveztem, de kicsit jobban érzem magam a kedves üzenetek láttán, szóval streamelni fogok egy-két órát. A sok playoff gyakorlás és stressz miatt úgyis megjött a kedvem egy kis Mage-hez. :)”


A közösség tehát egyértelműen a kanadai játékos mellé állt, és a többség egyetért abban, hogy nemcsak jóval konkrétabb szabályozásra lenne szükség, hanem megfelelő körülményekre is, amik sokkal jobban kivédik a csalás lehetőségét.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva