Egyre kevesebbet streamel az utóbbi időben, nem hiába.
Minden kétséget kizáróan Ninja lett a 2018-as év legsikeresebb streamere. Az Times Square-en megrendezett újévi bulija minden idők egyik legrendhagyóbb rendezvénye volt, Ninja maga pedig az egész évet a twitch mellett töltötte. Nem csoda, hogy kezd kiégni, hiszen kevesen nyomták ilyen keményen meg a tavalyi évet.
“Huh, most tényleg sokkal kipihentebb vagyok, ember. Egy ilyen év után, mint amilyen nekem volt. Nem stresszelek túl sokat a sub számlálóm miatt, ennyi az egész. Tudom, hogy mire vagyok képes, amikor minden időmet a streamelésre összpontosítom.”
“Vannak más dolgok is, amelyek csak most fognak jönni. A múlt évben nem volt életem, ember. A streamek rabszolgája voltam de nem bánom, meg mindegy is igazából, de azért jó lenne egy kicsit többet pihenni.”
Ninja havi jövedelme mellett el tudjuk képzelni, hogy a subjai nem igazán érdeklik már, bár azért nem túl elegáns mindezt így az arcukba tolni. Ki tudja? A végén még lehet shroud beelőzi Ninját, akkor talán másképp gondolja majd az egészet. A közösség egyből el kezdett tippelgetni, hogy mit is értett az új dolgokkal kapcsolatban, amit említett a streamje során. Remélhetőleg többet elárul erről az egészről.
Ezt olvastad már?
Ninja beégette magát az újévi New York Times Square streamje közben
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!