Tech

Milyen középkategóriás gépet vegyünk Karácsonyra?


Egy újabb kellően erős középkategóriás gépet állítottunk össze az ünnepekre.

Közeledik a Karácsony, emiatt pedig egyre többen adják gépvásárlásra a fejüket. Az utóbbi időben a PC piac meglehetősen sokat változott, emiatt érdemes teljesen újragondolni az álmaink számítógépét. Akármennyire Intel-párti valaki, a mostani árak mellett egyszerűen nem éri meg a kék óriást választani és szerencsére ez nem jár túl nagy lemondásokkal, hiszen a Ryzen rendkívül jól sikerült mind teljesítmény, mind pedig ár/érték arányban. A cél pedig ezúttal is a legjobb ár/érték arányú gép megtalálása volt a középkategóriában!

Processzor

A jó öreg Ryzen 5 / Forrás: PCGamesN

AMD Ryzen 5 2600 (processzorhűtővel)

53 000 Ft

6 mag és 12 szál mindössze 53 ezer forintért cserébe. Egész biztos, hogy a későbbiekben sem fog cserben hagyni bennünket ez a kis erőmű. A fogyasztása is teljesen korrekt, ráadásul még tuningolhatjuk is, ha nagyon vágyunk rá, bár túl sokat nem hagytak benne az AMD mérnökei, szóval óriási tuningpotenciálra nem kell számítani, de ezek az idők már amúgy is elmúltak. A játékokkal pedig alapon is simán megbirkózik.

Alaplap

ASRock B450M Pro 4

24 000 Ft

Az alaplapok esetében elég nehéz a választás, ugyanis megkérik az értelmes lapok árát a gyártók. A legjobb ár/értékű lapok egyike az ASRock B450M Pro4, ami hűtött VRM-mel rendelkezik és stabil működés jellemző rájuk. Természetesen több jó választás is elérhető, ám ezek általában drágábban mennek, mint az előbb említett ASRock.
Pár példa: MSI B450M Bazooka, B450M Bazooka Plus, B450M Mortar, Asus Prime B450M Plus,  TUF B450M Plus Gaming, Asrock B450 Pro4, Asus TUF B450-Plus Gaming

Memória

G.SKILL Aegis 16 GB (2x8GB) DDR4 3000 Mhz

40 700 Ft

A Ryzenek szeretik és ki is használják a magasabb órajelű memóriákat. Ár/értékben az Aegis még mindig nagyon ütős. Szerencsére az utóbbi időben egész jó áron mennek a DDR4-es memóriák, ha minden igaz jövőre pedig még kedvezőbbek lesznek azok a bizonyos árcédulák!

Videókártya

AMD RX 580 NITRO+ 4GB

68 000 Ft

Korábban az AMD középkategóriás kártyái durván el voltak szállva a bányász-láz miatt, ezért szinte kivétel nélkül Nvidiát ajánlottunk. Mostanában viszont olyan szinten olcsón lehet az RX 580/570-ekhez jutni, hogy nem is nagyon érdemes gondolkozni azon, hogy mit válasszunk. Az RX 580 egyébként a korábbi szériából lehet ismerős, hiszen a 480 átcsomagolt és tökéletesített verziója, ami a 6 gigás GTX 1060-nal van egy súlycsoportban. A 4 és a 8 GB-os verzió között nincs szinte semmi különbség a memórián kívül, ha valaki nagyobb, mint FullHD felbontáson játszana, akkor érdemes lehet megfontolni a 8 GB-os variánst.

Az RX 580 teljesítménye | Forrás: Techpowerup

Ha valaki persze nem kér az AMD-ből, annak ott az Nvidia, bár jóval többet kell leszurkolni egy 6 gigás 1060-ért…

Tápegység

FSP HEXA+ 500W

14 000 Ft

A tápegységre mindig érdemes odafigyelni, hiszen ha gyenge minőségűt választunk belőle, akkor könnyedén viheti magával az egész gépet egy meghibásodás esetén. A méltán népszerű FSP Hexa+ már bőven kiszolgálja az igényeket, az ára pedig rendkívül barátságos. Kellően hosszú kábelekkel és 80%-os hatásfokkal rendelkezik, az 500 Watt pedig elég szinte mindenre manapság, egy jó ideig nem kell cserén gondolkoznunk ezek után, az biztos.

Gépház

Cooler Master MasterBox Q300L

13 000 Ft

A Cooler Master Q300L egy kellemes kis mATX-es kuckó, ami nagyon bejött a gamer közösségnek, hiszen a legkelendőbb házak között van az utóbbi időben az árukereső szerint. A sikere az egyszerű, letisztult, ám kissé futurisztikus dizájnjának köszönhető, na meg a kitűnő szellőzésének. Természetesen mindannyiunknak más házak jönnek be, így akinek ez a kicsike nem szimpatikus, az nézzen szét a korábbi cikkünkben.

SSD/HDD

SSD: Crucial BX500 240GB12 000 Ft)
HDD: Toshiba P300 1TB (11 700 Ft)

Egy mai középkategóriás gépből már nem szabad kihagyni az SSD-t, hiszen a mindennapi használatban ez látszik meg a legjobban,  ráadásul az utóbbi időben rendkívül alacsony áron érhetőek el ezek a meghajtók. Mellé a pörgős, gyors merevlemez is elkél, tekintve a mai adatmennyiségeket elnézve. Akinek van még pluszba pár ezrese és szeretne egy gyorsabb SSD-t, az nyugodtan válassza a Kingston A1000-esét, ami NVMe interfészt kapott, de ennek ellenére kedvező árcédulával rendelkezik.

Végösszeg: 236 400 Ft

250 ezer forint alatt egy vérbeli középkategóriás gépet tudtunk összeállítani, amivel évekig ellehetünk a későbbiekben. Ha esetleg gyengének éreznénk majd a jövőben, akkor is maximum egy videókártyacserét kell majd megejtenünk, egy GTX 1080/RTX 2070-et is nyugodtan bepattinthatunk ebbe a konfigba, el fog vele bánni a Ryzen, de ez még ugyancsak a jövő zenéje. Most jelenleg minden játékot kellő sebesség mellett képes futtatni, akár a maximum beállításokon, persze azért érdemes megfontolni, hogy mit húzunk a maximumra, ezzel ugyanis jó pár plusz fps-t nyerhetünk.

Valahogy így fognak futni a játékok a gépen:

Ezt olvastad már?

Az 5 legjobb SSD – Ha nem akarsz ráfázni!

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva