Fortnite

Végre ingyenes lett a PUBG! – A Steam szerverei egyből lehaltak


Azt hittük, soha nem teszik meg ezt a lépést.

Több mint 2 éve, hogy kijött a PUBG első verziója. A játék azóta szebb napokat is megélt, főleg a Fortnite tett rettentően keresztbe a cégnek, de végre most meggondolták magukat és felveszik a kesztyűt a népszerű vetélytárssal szemben. Az első lépés az ingyenessé tétel, így már bárki kipróbálhatja a PUBG-t.

Szóval mostantól csupán egy Steam fiókra lesz szükségünk és lehet is csapatni a PUBG-t!

Gabe Newell is elismeréssel adózott

A nagy hírt Brendan Greene a Steam atyjával, Gabe Newellel jelentette be, aki nem titkolta, hogy ezzel a lépéssel az Epic Store ellen kívánnak fellépni. Lesz is miért aggódnia az Epic Games-nek, hiszen hirtelen annyian mentek rá a játékra, hogy a Steam szerverei lefagytak a délelőtti órákban a túlterheltség miatt. Gabe Newell twitteren nyugtatta a felhasználókat:

“Számítottunk a dömpingre, de erre mi sem készültünk fel. A fejlesztők már dolgoznak a szervereken, hamarosan helyreáll a Steam!”

Habár a fejlesztői gárdától nemrég távozott, ennek ellenére természetesen Brendan Greene sem hagyta szó nélkül a bejelentést:

“Sosem gondoltam volna, hogy meglépik ezt, ez már nem az én döntésem volt. Az új CEO valószínűleg tudja, mibe vágja a fejszéjét, de ha valamikor akkor most lehet lenyomni a Fortnite-ot, hiszen nemrég jött ki az Apex Legends. Elképesztő, hogy mennyi új játékos töltötte le a PUBG-t”

Először Greene is meglepődött az ötleten

A Fortnite legyőzésére most tényleg van lehetőség, viszont azért a cél távol van még. Az Apex Legends is szintén erős ellenfél, de a PUBG Corp. úgy tűnik mindent képes bevetni annak érdekében, hogy kitoljanak a Fortnite-tal. A korábbi per után mondjuk ezen nem tudunk csodálkozni. Egyedül a korábbi játékosbázis aggódik a csalók miatt, de Greene elárulta, hogy nem kell tőlük tartani:

“Pánikra nincs ok, beszéltünk J. K. Rowlinggal és egy ideig nem lesz új Harry Potter”

A játékot itt tudjátok letölteni

Jó játékot kívánunk mindenkinek!

Ezt olvastad már?

Ingyenes VAC ban leszedőt dobtak piacra a PUBG készítői – Ez már a vég?

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva