“Tényleg itt hagyjuk az SK-t, de még nem mondhatok semmit” – coldzera interjú
A brazil csapat körüli legfontosabb kérdésekről beszélgettek az SK új irányítójával.
“Szarul játszottunk, a jövőben sokkal keményebben kell készülni!” – gabesson interjú
A GameAgents kieséséről és az Adria Masters szervezési hiányosságairól faggattuk gabessont, a gyengére sikerült Adria Masters után.
“Budapest a kedvenc városunk, ezért volt ott az esküvőnk” – Foxglove interjú
Nina Kovács profi CS:GO játékos, párja GuardiaN szintén. Mindketten napi 8-10 órát játszanak, ami igencsak megnehezíti a mindennapok összehangolását.
Erre senki sem számított! A HellRaisers megelőzte a fnatic-Astralis-Liquid hármast
A FaZe ellen már elfogyott a csapat ereje, de a továbbjutás egy percig sem forgott veszélyben. A 2. helyről a másik csoport 3. helyezettje vár rájuk.
“Egy Virtus.pro ellen igazából sose tudsz eleget készülni” – GameAgents interjú
Na innen szép nyerni! Nehezített körülmények a felkészülésben, utolsó pillanatos csere és gyors beilleszkedés, ráadásul a papírforma is ellenünk.
“Valaminek nagyon rosszul kellene elsülnie, hogy ne folytassuk!” – indul az első magyar BF1 kupa
Interjút készítettünk az ASUS hazai termék menedzserével: Wittmann Istvánék több százezret érő díjazással igyekeznek felpörgetni a Battlefield életet.