Életben tartották a reményt! A HellRaisers duplázott az LDLC ellen
Az első két lépést hiba nélkül tette meg a csapat, ha a North ellen is dupláznak, ott lesznek Dallas-ban a döntőn.
Dupla bukó az AGO ellen? Hát ez mi volt, kedves HellRaisers?
Legalább az egyiket nyerni kellett volna, 3 helyet csúsztak vissza a táblázaton DeadFox-ék.
Döntetlen lett a V4 visszavágó a HellRaisers és a mousesport rangadóján
A továbbjutás küszöbére lőtte magát a HellRaisers, ha minden elmaradt meccset bepótolnak még előzhetnek is.
Ha most is nyer a HellRaisers, megvan a továbbjutás. Ha veszítenek, jön a kiesés
Hat csapat áll 2:2-vel, ma jön a mindent eldöntő mérkőzésük!
EZ for HellRaisers: Megjött ISSAA, azonnal 2:0-val küldték haza a koreaiakat!
Eddig mapot sem nyertek DeadFoxék, most a kiesés ellen játszottak.
Dupla győzelem a fnatic ellen, DeadFox még egy ACE-t is rakott a svédekre
Alaposan bekezdett a HellRaisers! Az előző EPL szezon elődöntőse első négy meccséből 3-at megnyert, közte egy 2:0 a Major győztes fnatic ellen.
Hajszálon múlt az IEM Katowice a HellRaisers-nek – Nem jutottak le
A 2018-as IEM Katowice kvalin ütköztek meg, három mecccset játszottak a hétvégén.
A végső próba is kipipálva, a HellRaisers elsőként jutott tovább a kvalifikációból
Bár már az előző winnel megvolt a kijutás, azért a döntőt is lejátszották hogy eldöntsék, ki lesz az abszolút első?
EZ for Bence! A Vega Squadront is a levesbe aprították, megvan a LAN indulás
Jól kezdődik az év a HellRaisers-nek, két fontos győzelem után egyből LAN beülőt nyert magának a csapat Kijevben.
Nem jött össze a bravúr a HellRaisersnek, 2:0-ra kaptak ki
A kijutás a playoffba már önmagában hatalmas csoda, kár hogy nem mentek tovább.
EPL beharangozó: ez vár mától DeadFox-ékra, 3 erős meccsel kezdenek
Ma kezdődik az esl pro league 6. szezonjának döntője.
Részletes beszámoló: a HellRaisers ott lesz az ESL Pro League LAN döntőjén!
Hosszú küzdelem árán, az utolsó pillanatban, némi szerencsével, de csak kijutattak csoportjukból DeadFox-ék!