Minden idők leghosszabb 3:0-ja volt, 2018-ban először nyert LAN-t a FaZe
5 órán keresztül tartott a döntő, és bár az eredmény azt mutatja sima meccs volt, óriási küzdelmet láthatott a közönség.
85:36 után hosszabbítás, végül harmadik pálya: elképesztő meccset nyert meg az Astralis
Rettentő kétarcú meccset húztak be a dánok, tarolás után keserves küzdelem következett, végül a harmadik map döntött.
Nem tudjuk ki ez a xaxa, de nullába lőtte és kiejtette az SK-t
Na jó dehogynem tudjuk! Nex új neve szerencsét hozott az újjáépült BIG-nek és kiejtették a brazilokat a WESG-ről.
Egy hetet sem kellett várni rá, a de_subzero máris “versenypálya” lett
Egyelőre csak a FACEIT saját ligájában próbálkozhatnak a vállalkozó kedvűek, természetesen 128 tickes szervereken.
CS:GO Major egy hónappal az előző után? Ezt érezzük, ha rápillantunk az indulók névsorára
A StarSeries i-League versenyén a világ legjobb csapatai feszülnek egymásnak, bemutatkozik az új Astralis és Virtus.pro is.
Mi ez az INTRO könyörgöm? A cs_summit idén is kitett magáért!
A humoros versenyek krémje, ahol még a legnagyobb profik is simán hülyét csinálnak magukból, de éppen ezért imádjuk annyira. Köszönjük cs_summit!
Eddig Lacika és NBK a két MVP! A Major csoportkör 5 legjobb és 5 legpocsékabb játékosa
A Virtus.pro gyenge szereplése papíron is egyértelmű, az egyéni teljesítmények alapján pedig a FaZe vs. G2 meccset várjuk leginkább.
Sorsdöntő meccset játszik ma az eXtatus: ha nyernek az AGO ellen, elveszítik frozent
Nehéz helyzetben lép ma pályára a szlovák csapat. Kiharcolhatják az ESL Pro League szereplést, de ezzel együtt bukhatják legjobb játékosukat is.
Nem minden hős visel köpenyt: FalleN adományából utazik versenyre az ellenfél
A kolumbiai csapat gyűjtést indított, hogy elindulhassanak a WESG dél-amerikai selejtezőjén. Aztán jött FalleN és kisegítette őket a bajból.
Az év legjobb meccse lehet: minimum 4 mapot várunk a FaZe vs. SK döntőtől
Statisztikák, vétó és esélyek: ezért lesz jó ez a meccs. A világelső a második ellen, Bo5 finálé, a két legjobb formában lévő csapattal.
Máris megjött a HPL Amateur, az alacsonyabb szintű magyarok gyűjtőligája
A FACEIT ingyenes rendszerét használva 128 tickes szervereken, kizárólag magyarokkal és magyarok ellen fejlődhettek, akár egészen a HPL-ig!
“Csak” 1 milliárd forintba került a Blast Pro Series egyetlen versenye
Részletesen leírták, mi mennyibe került a koppenhágai verseny költségvetésében, nem is annyira elképesztőek az összegek.