13 millió forint egy nap alatt. A CS:GO közösség is összefogott az McSkillet áldozatainak családjáért
Bár Aryanát és Aileent már semmi nem hozhatja vissza, emlékükre és családjuk megsegítésére az egész világ megmozdult.
Rendőrségi jelentés: McSkillet az ámokfutásával megölt egy anyát a lányával együtt
A rendőrségi ügy lezárult, kiderült, hogy McSkillet okozta a balesetet.
Úgy tűnik vége a Fortnite-láznak, innen már csak lefelé visz az út?
Érdekes hírek érkeztek a Fortnite-tal kapcsolatban, könnyen lehet, hogy a játék túl van már az aranykorán.
Hát ez kész! Ismét bebizonyosodott, hogy a WoW-ban találhatók a gaming világ legjobb GM-jei
Egy korábbi GM azt is elárulta, hogyan képzik ki a Blizzardnál a játékosoknak segítő csapatot.
Még be sem mutatták, de már előrendelhetőek az Intel új processzorai
Az Nvidia bemutatója óta egyre többen kíváncsiak az Intel új processzoraira.
Még meg sem jelent, máris nerfelik Mavericket. Több operátor és a recoil is változik
A Y3S3.0 Balance Update során a Teszt Szerver tanulságaival próbálják rendezni az erőviszonyokat, még a Grim Sky hivatalos megjelenése előtt.
Véletlenül elárulták a Grim Sky megjelenését? Azonnal törölték a posztot
Twitteren jelent meg a dátum, de nem maradhatott kint sokáig. Elméletileg szeptember 4-én érkezik a Grim Sky.
Láthatáron egy Paladin nerf, módosíthatnak az Uldir Geareken
Lassan már egy hete barangolunk a Battle for Azeroth kibővített világában, így a Blizzard is kezdi felmérni a helyzetet.
Ingyenes lesz a Dying Light zombihentelő battle royale-ja
Egy új battle royale játék érkezik, amit ráadásul ingyen kipróbálhatunk hamarosan.
WoW Legendák: Testével szerzett pénzt egy hátasra, s még hencegett is vele!
Érdekes történetek szólnak a World of Warcraft világáról, ez az egyik leghajmeresztőbb.
Reszkess Twitch! – Jön a Valve saját Steam TV-je!
A Valve már megint nagy fába vágja a fejszéjét.
Új Elite skin, Clash és Maverick részletek, nerfek és buffok – Grim Sky spoilerek a párizsi Majorról
Fegyverek és kütyük a két új operátorról, közelgő nerfek és buffok a régi operátorokhoz, pálya átalakítások és játémenet változások jönnek.