Hatalmas mérföldkő a játékban, végre megvannak az első CS:GO milliomosok
Az Astralis ECS győzelme 250 000, vagyis fejenként 50 000 dollárt hozott a játékosoknak.
“Az én monitoromon látszódott” – Xyp9x minden vádat tagad
Úgy tűnik lassan tisztázódik az "Astralis botrány".
Botrány a világelső körül – Csalással gyanúsítják az Astralis játékosokat
Az Nvidia Inspector kihasználásával jogtalan előnyt szerezhetünk a füst halványítása esetén. Úgy tűnik az Astralis is használja.
Már csak egy győzelemre az Astralis az Intel Grand Slam bajnoki címétől
Hamarosan kiderül, hogy a skill és a szerencse az Astralis mellett áll-e ezúttal.
Esports Awards 2018: S1mple az év esport játékosa, az Astralis az év esport csapata!
Rengeteg kategóriában érintett volt a Valve FPS játéka, a felmerült területek közül kettőben győzni is tudott.
Emberfeletti akaraterő: Major győztes coach, kétgyermekes apuka, és mindemellett lediplomázott
Zonic, az Astralis edzője eszméletlenül sűrű életet él, szó szerint minden belefér a napjaiba.
Ez tényleg nem tűnt fel senkinek? Hatalmas Valve fail a Major trófeán, ráadásul triplán
A győztes Astralis csapatába három furcsa név is bekerült, pedig még a döntőhöz sem volt közük.
Így kell ezt kérem! Egy héttel a Major után a Blast Pro döntőt is behúzta az Astralis
A dán győzelem mellett device MVP címéhez sem férhetett kétség.
Xyp9x előzött, még idén meglehet az első “CS:GO milliomosunk”
A Major győzelem ismét átírta a legjobban kereső játékosok ranglistáját. Az Astralis triója beelőzte a brazilokat.
A C9 beton – Ska duplázik az Astralis pedig csúnyán bukja a meccset
A C9 teljes mértékben dominálta a mezőnyt, az Astralis-nak esélye sem volt.
Szavazás: Kjaerbye csalna? Elég érdekes felvételek kerültek elő
Elég érdekes dologra lettek a scene követői figyelmesek, csak remélni tudjuk, hogy nem használ semmit Kjaerbye.
Összejött az álomdöntő: FaZe vs. Astralis meccsen izgulhatunk a végén
Az EU sztármix simán, a dánok nehezebben jutottak be a fináléba, hogy egymás ellen döntsék el a félmillió dollár sorsát!