Idegesítenek a camperek? – Így told le Fire Towert a Warzone-ban

Mindenki, aki játszott már valaha a Warzone-nal tudja, hogy a camperek bizony itt is gyökeret vertek. A fejlesztők ráadásul bőven adtak lehetőséget a megjelenésükre, ugyanis sok magas épület és torony található a pályán.

Megmondom őszintén, fogalmam sincs miért élvezik sokan az ilyen jellegű játékmenetet, de az biztos, hogy bőven el tudják rontani a kedvét másoknak.

Ez történt egy lelkes redditezővel is, aki éppen társaival szerette volna élvezni a játékot. Viszont egy ember sátrat vert a tűzoltóság tornyába és halomra lőtt mindenkit. Itt indult a Mission Impossible akció, az életben maradt játékos úgy döntött, a saját kezébe veszi az irányítást.

Bemutatott egy bejáratott mozdulatsort, amivel relatíve kis rizikóval tudjuk letolni ellenfeleinket a toronyban. Fontos figyelni a szögekre, a srác nem véletlenül fordul be az ernyőzés közben. A fák, majd pedig az ablakok közti falak pont kitakarják őt a toronyban ügyeskedő ellenfelé elöl. Ráadásul a videóban jól hallatszik, hogy az erdőből jött lövések is pontatlanok a temérdek fa miatt.

Ha tehát szorult helyzetbe kerülünk, érdemes követni az alábbi példát:

How To: Push fire tower campers
byu/Wazzaaa777 inCODWarzone

A Warzone közösség elismerését is elnyerte a videó, a napokban ez volt az egyik legkedveltebb posztja a játék fórumának.

Betöltés...
Keresés
Keresés