Amad Diallo egy 19 éves elefántcsontparti focista, aki jelenleg a Manchester United csapatánál játszik. A fiatal támadó ugyan még nem kap sok játéklehetőséget, a tavalyi év EL kiírásában például már megszerezte az első felnőtt találatát.
Fiatal focista lévén ő maga is szeret videojátékokkal játszani szabadidejében, s így a FIFA 22 sem áll tőle távol. Olyannyira nem, hogy nem is olyan rég nagy büszkén mutogatta keretét követőinek. A helyzet pedig az, hogy nem igazán találunk szavakat a keret láttán…
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A keret Karrier módban még csak-csak használható lenne, de a FUT-ban egy ilyen kezdővel a magasabb szinteken már bárkit megesznek. Diallo valószínűleg csak össze akarta dobni az álomcsapatát és igazából nem tervez a kerettel komolyabb eredményeket elérni. Ha pedig mégis, akkor érthetetlen, hogy a csapatkémiára miért hányt fittyet teljesen.
Haaland szinte használhatatlan állapotban áll elöl, míg Bruno rossz módosítókkal áll a védekezőközéppályás pozíciójában. Bellerín egy szórakoztató, ámde különösképpen nem extra védő, a Nesta-Bailly párosról már nem is beszélve.
Persze minden esetben az öröm és a szórakozás a fontos, ha egy játékról beszélünk, reméljük ki tud kapcsolódni és tényleg élvezi az idei játékot!