Erre nem számítottunk: Új oldalát mutatta meg Doc, amikor Poki cége jött szóba

Tegnap este Pokimane felfedte a világ előtt az RTS-t, a cégét, melynek célja, hogy „rendbe hozza a játék- és esport-ipart”. Eddigre az RTS már meg is alapozta magát, hiszen a Facebookkal, az Epic Games-szel és a Fortnite világbajnoksággal is együttműködik, sőt, a Sonyval együtt az EVO-t, a világ legnagyobb „verekedős” játékrendezvényét is menedzselni fogja.

Mint kiderült, a YouTube streamer Dr. Disrespect nem csak, hogy támogatja az ötletet, de úgy gondolja, hogy nagyon sikeres lehet.

„Láttam egy bejelentést, hogy Pokimane egy ügynökséget indít a streamerek és tartalomkészítők számára. Szerintem ez egy fantasztikus lépés a részéről” – mondta Doc. „Ez olyasvalami, amiről már néhány éve is beszélgettünk”.

A streamer ezután elárulta, hogy bár az üzleti partnere erőltette az ötletet, ő akkoriban nem volt olyan lelkes ezzel kapcsolatban, és inkább egy játékstúdiót akart indítani.

„Végül eljutottunk erre a pontra. Nem könnyű” – hangsúlyozta. „De szerintem Pokimane cége is jó lépés. Csak idő kérdése volt, hogy egy influencer belevágjon ebbe”. Kedves megjegyzéseit megkoronázva Disrespect azt mondta, hisz abban, hogy az RTS nagyon sikeres lesz.

Hogy így lesz-e, azt csak az idő tudja megmondani.

Betöltés...
Keresés
Keresés