Ingyen mellmutogatás? – Tömérdek pénztől esik el Amouranth

Néhány nappal korábban az ismert streamer Amouranth bejelentette, hogy bizony a Twitch figyelmeztetés és pontos indoklás nélkül felfüggesztette a hirdetéseket a csatornáján. Nem biztos, de feltételezhető, hogy a döntés hátterében Amouranth stream-tartalma állt, amely az idő nagy részében egy felfújható medencében történő mellmutogatás volt.

Ez az úgynevezett „hot tub-meta” vizsgálódást eredményezett, és a platform közölte, hogy „szorosan figyelemmel kíséri” a történéseket. Úgy vélik, az ilyen típusú tartalmak miatt Amouranth csatornáját nem lehet többé hirdetésekkel monetarizálni – és ez jelentős bevételkiesésbe fog kerülni neki.

A streamer saját elmondása szerint egy átlagos havi reklámbevétele a Twitch-en nagyjából 35.000-40.000 dollár körül volt. Ez azt jelenti, hogy egy egész évi streamelés során ez akár 480.000 dollárt is jelenthetett csak a hirdetésekből – ez a bevétel, amit a továbbiakban nem fog tudni megtermelni a semmittevésből.

Ez egyébként a mai árfolyam szerint körülbelül havi 10-11 millió forintot jelentett, évente pedig 137.217.600 milliót. Természetesen ezen felül vannak még más módok is, melyekkel Amouranth pénzzé teheti a Twitch-tartalmát, beleértve az előfizetéseket, adományokat, biteket és szponzorált streameket.

Na és az OnlyFans sem maradhat ki, persze.

Betöltés...
Keresés
Keresés