A reprezentáció egyre fontosabb mind a filmekben, s mind pedig a videojátékokban. A Rainbow Six Siege legújabb operátora például egy nyíltan meleg karakter, ami ugyan megosztotta a közösséget, de összességében egy nagy lépésnek számít.
Az elmúlt években felpörgött a meleg karakterek reprezentálása a játékokban, ott volt például Ellie is a The Last of Us-ban. A széria díjak tekintetében egyeduralkodója a videojátékoknak, az első epizód sikerét csupán a The Witcher III, na meg a folytatás, a The Last of Us Part II tudta túlszárnyalni. A kritikusok tehát igencsak kedvelik a merész húzásokat.
Ennek okán elindult egy párbeszéd a világhálón, miszerint a God of War-sorozat főhősét, Kratost is meleggé kellene tenni. Nos, ez véleményem szerint több sebből vérzik, elvégre az alapjátékban is a feleségét és a gyermekét siratta a spártai katona, ahogyan az új időszakban is gyermeke mellett láthatjuk, miközben új feleségét gyászolja. A kezdeti fellángolás után valószínűleg többen belátták, hogy ez nem a legmegfelelőbb változtatás a reprezentáció irányába, így újfent fiát, Atreust szeretnék látni, mint a melegség képviselőjét.
Az eredeti széria rendezője, David Jaffe természetesen belekerült a Twitteren zajló párbeszédbe, így fontosnak találta reagálni rá. Kiemelte, hogy Kratos esetében még csak elő sem került, hogy esetlegesen homoszexuális vágyai lennének, maximum biszexuálisnak tudná elképzelni a hőst. Viszont Atreusról, a fiáról könnyen el tudná képzelni, hogy az azonos neműekhez vonzódik.
Természetesen ez csak egy vélemény, ugyanis David Jaffe már nem dolgozik a God of War-projekten. Viszont már az sokat elmond, hogy az atyja a szériának is zöld utat adna egy ilyen iránynak.00