A PlayStation 5 és az Xbox Series S/X megjelenése okán egyre többször esik szó arról, hogy vajon mit fog lépni a Sony és a Microsoft húzására a Nintendo. A japán cég viszont egészen eddig csöndben halad előre az aktuális generációjával, látszólag mit sem foglalkozva azzal, hogy mit csinál az említett két „rivális”.
Jelentések szerint viszont a háttérben már komoly munkák folynak a Nintendónál. Olyannyira, hogy még idén piacra kerülhet egy új Nintendo Switch gép, amit a pletykák csupán csak „Switch Pro”-ként emlegetnek.
Ez a konzol már OLED kijelzővel lesz megpakolva, ami 4K-ban fog tudni prezentálni. A kijelzőt ráadásul a Samsung fogja gyártani a Nintendónak, vagyis a minőségre is figyel majd a japán cég.
Szintén új infó, hogy a képernyőt 7 inchesre tervezik, ami fél inchcsel szélesebb lesz, mint az alap Switch modellé. (A Switch Lite kijelzője csupán csak 5 és fél inches.)
A „Switch Pro” handheld módban 720p-t fog tudni teljesíteni, a 4K-t akkor fogja kitolni magából a gép, ha dokkoljuk.
Reméljük hamarosan jön egy hivatalos bejelentés és nem csak az elszórt morzsákból fogunk tudni találgatni…
A képek csupán illusztrációk!