Komoly gondokkal küzd a Schalke 04 – Búcsút intenek a League of Legends világának
A német szervezet anyagi problémákkal küzd, nagyjából 30 millió eurót kaphatnak az LEC spotért.
Könyörtelen Misfits, gyötrődő SK Gaming – Lezajlott az LEC Summer Split első hétvégéje
Kobbe és csapata egyedüliként maradt veretlen, a Vitality, a fnatic és az SK ellen is nyerni tudtak. Na de vajon meddig tart ki a lendület?
Csalás történt az MN3B LoL versenyén, kizárták a LvL Up Esport csapatát
Úgy gondolták, hogy jó ötlet megosztani a fiókot. Nem lett igazuk.
Öt játékos, akire érdemes odafigyelni – Pénteken elstartol az LEC Summer Split
Tíz csapat, 200 ezer eurós összdíjazás, három hely a világbajnokságra. Jön az LEC újabb felvonása, így összeszedtünk öt középpontban levő játékost!
Napi cuki: a Magyar Esport Kupa LoL versenyére egy váratlan vendég is bepillantott
Az aranyos pillanatnak köszönhetően még a chaten hadakozó nézők is mosolyszünetet tartottak egy kis időre.
“Mindent megteszünk azért, hogy ott legyünk a világbajnokságon” – Cloud9 Perkz
Meglett a Cloud9 első győzelme a Summer Split-ben, Perkz pedig egy interjút is adott.
Orange Panther Gaming fordítás és egy sajnálatos forfeit – Így alakult a LoL Final Four első játéknapja
Vizicsacsiék hátrányból álltak fel Pareszék ellen, míg a Xenex Esports nem tudott kiállni, ezért a WSE játék nélkül jutott tovább.
Komoly előrelépés – Kubu a GODSENT csapatában folytatja pályafutását
A magyar játékos ismét ugrott a ranglétrán, a holland ligát az NLC-re cserélte.
“Most vagyok azon a ponton, hogy mindent bele akarok adni a játékba” – Team Plague Kisze interjú
Interjú Bazsó "Kisze" Martinnal, a Team Plague LoL játékosával.
“A magyar közösség nehezen dolgozza fel a negatív megjegyzéseket” – Xenex Esports túróstészta interjú
Interjú Németh "túróstészta" Jonatánnal, a Xenex Esports LoL játékosával.
“Hárman is segítik a csapat mentális és taktikai felkészülését” – Wonder Stag Esports Sora interjú
Interjú Suba "Sora" Hunorral, a Wonder Stag Esports LoL csapatának játékosával.
Mumus csatlakozott, Meight pedig visszatért a Zero Tenacity csapatához
Két magyarral bővül a szerb szervezet LoL felállása, így hazánk két csapatban is képviselteti magát az EBL során.